Evital

a tudatos egészség

A kutyánknak is a legjobb jár! - Interjú Magyari Bernadettel

Újdonság az Evital polcain! Melyekkel most kivételesen nem titeket, hanem a leghűségesebb barátaitokat kényeztetjük, hiszen a My Bulldog Shop termékeit mostantól nálunk is megvásárolhatjátok. Ezeket a csodakészítményeket Magyari Bernadett álmodta meg és szakértői csapatával a megalkotáskor az volt a cél, hogy kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával olyan, kifejezetten kutyánknak szánt termékeket hozzanak létre, melyek a kiskedvencek egészségét 100%-osan támogassák. Most a márka tulajdonosát, megalkotóját kérdeztük a kezdetekről, filozófiáról, motivációról és természetesen a termékekről. Fogadjátok szeretettel Magyari Bernadett gondolatait.

mybulldog_shop_logo_white.jpg

1. Hogyan és miért jött létre a márka, mi a filozófiája, missziója?

A márkát, mint ahogyan azt a neve is mutatja, Bosco ihlette, a kiskedvencem. Indulásnál nem volt konkrét elképzelésünk, hogy pontosan mi lesz a filozófiánk. Azt tudtam, hogy Bosco teljes értékű családtag, és ha magunknak nem veszünk vegyszeres kozmetikumokat és igyekszünk tisztán enni, akkor ez vele sem lehet másképp. Időközben letisztult, hogy az ápolás nem csak annyi, hogy bevágjuk a kutyát a kádba és megfürdetjük. A tudatos életmód mindenre kihat és mindent átölel. Ennek megfelelően hozzuk létre és alkotjuk meg új termékeinket. Szeretnénk segíteni a vásárlóinkak és követőinknek abban, hogy egy minél tudatosabb kutya-gazdi kapcsolatot tudjanak megélni, hiszen ez egy eszméletlenül feltöltő és mindenki számára tiszta érzés.

2. Milyen termékei vannak a My Bulldog Shopnak, milyen problémákra kínál megoldást? 

A My Bulldog Shopnak csak olyan termékei vannak, amelyek vegyszermentesek, állatkísérletmentesek, pálmaolajmentesek és a kozmetikumok vegánok (a kekszekben van tojás). Ráadásul nagyon vicces, mert ez az első olyan kutyakozmetikum család, amit embereken tesztelünk. Az új termékeinket mi használjuk először. Az én bőröm nagyon érzékeny, a boltokban kapható tusfürdőktől levakarom magamról a bőröm. Úgyhogy, ha az én bőrömön kiállja a próbát, akkor bárki használhatja. Pont ezekre a problémákra fókuszáltunk, amikor megalkottuk a recepteket. Gondoljunk csak bele, a kutyák belecsöppentek ebbe a mai mű világban, ahol minden lépésünket vegyszerek veszik körül. Ők erre nincsenek felkészülve. Ezért egyre több érzékeny bőrű, allergiás, hormonproblémás, daganatos és mindenféle modernkori betegséggel küzdenek kedvenceink. Mi egy olyan megoldást kínálunk, mellyel el lehet kerülni a vegyszerekkel való érintkezést. 

detti_bosco.jpg

3. Hol és hogyan készülnek a termékek?

Az indulásunk előtti évben úgy gondoltam, hogy majd én fogom készíteni a termékeinket saját kezemmel. Eredetileg én grafikus vagyok, tehát nem sokat értettem még akkoriban a szappanfőzéshez vagy samponkészítéshez. Szerencsére találkoztunk egy olyan kézműves vállalkozóval - azóta is partnerünk - , akinek szakirányú végzettsége van, valamint a felesége orvos, aki ugyanúgy segítette a fejlesztéseket. Úgy gondolom, nem is lehetne jobb kezekben a gyártás. Hiszek benne, hogy közösen, több kis vállalkozás összefogva jobbat és izgalmasabbat tudunk alkotni, mintha mindent magunk szeretnénk megvalósítani. Eszméletlen mennyi ötlet cserél gazdát egy-egy meeting alatt, és mennyi új termékötlet pattant ki a fejünkből. 

4. Miért fontos a kutyák esetében, hogy csak természetes alapanyagokból készült termékekkel ápoljuk/tápláljuk őket?

Mint ahogyan azt már említettem, a kutyák szervezete nincs felkészülve a modern világ vegyszereire. Hiszek benne, hogy ha olyan termékeket használunk, amelyek mentesek a vegyszerektől már jó úton vagyunk. Mi még arra is figyelünk, hogy minden termékbe kerüljön valamilyen gyógynövény, amellyel elősegíthetjük az egészséges bőr és szőrzet fenntartását külsőleg vagy akár belsőleg is. Einstein mondta, hogy "Everything you can imagine, nature has already created." (Minden, amit eltudsz képzelni, azt a természet már megalkotta). Szóval akkor nincs miért mesterséges termékekkel kennünk magunkat és kutyánkat, amelyek csak elfedik a problémát.

5. Melyek a "must have" termékek egy kutyusnak az őszi időszakra?

Az őszi és téli időszak az egyik legnehezebb, ha kutyaápolásról van szó. Esős időben könnyen felázik a kutya tappancsa, ezért érdemes séta után megmosni, valamint bekrémezni. Én ősszel ritkábban szoktam fürdetni Boscot, mert ilyenkor mindig fázósabb, valamint séta után mindig áttörlöm egy kis samponos vagy szappanos vizes kendővel a fejét, hasát. Ami viszont nálunk legjobban fogy ősszel az a permet, ugyanis segít a vérszívók távoltartásában, tabletta vagy nyakörv mellé tökéletes kiegészítő, bár mi ezen kívül nem használunk most mást. Ráadásul az illata is mennyei, sokan kutyaparfümnek használják, mert annyira kellemes a levendula-citromfű párosítás benne és még a szőrt is táplálja. Összesítve tehát: My Bulldog Soap vagy Shampoo, My Bulldog Cream és a My Bulldog Protection az,amit mindenképp ajánlanék őszre.

6. Hogyan válasszuk ki a kutyusunk számára tökéletes termékeket? Elérhetőek ajánlások?

Mindenképp mérjük fel, hogy mik az igényei. Gondoljuk át, hogy milyen ápolási fázisokon szokott átesni. Mivel nem csak bulldogoknak megfelelőek a termékeink, így a bundának és szőrnek megfelelően kell választanunk. Nem kell viszont aggódni, mert hosszú és rövid szőrön is használható minden termékünk. Nem nehezíti el a hosszú szőrt sem, sőt a búzaproteinnek köszönhetően selymes, az olajoktól csillogó, a gyógynövényektől pedig kellemes illatú lesz. Fürdetés után nagyon kellemes semleges illat marad csak a bundában. A Facebook oldalunkon már több mint 100 értékelés található, melyek mind maximális pontszámmal bírálták a termékeinket. Sokan visszajelzetek, hogy érzékeny bőrű kutyának is szuperek voltak. Sőt több beszámoló is érkezett arról, hogy egy-egy kutyának az allergiás sebei is gyorsabban gyógyultak miután a mi termékeinket kezdték használni.

7. Mik a személyes kedvenceid és miért?

Az én kedvencem a My Bulldog Tonic, hiszen ezt én magam is használom nap mint nap, arctisztítóként. Ez a termék nem csak csodálatos illatú a zsályától, de egyszerűen hihetetlen mit művel a bőrrel. Bosconak nagyon mélyek a ráncai, az ételallergiájától pedig gyorsabban irritálódik a bőre. A könnyfoltja alatt mindig piros volt a bőre. A tonikkal 2 nap alatt helyre hoztam. Erről van is fotó a Facebook oldalunkon. Egy hétig akartam fotózni, hogy milyen hatása volt, de letöröltem vele a szeménél egyik nap reggel és este valamint másik nap reggel és estére már nem volt piros neki egyáltalán. Szóval kicsit leesett az állam. :)  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://evital.blog.hu/api/trackback/id/tr9914242755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rólunk

Fontosnak tartjuk az egészséget és azt, hogy az egészség megőrzéséhez, vagy éppen eléréséhez tudatosan álljunk. Éppen ezért létrehoztunk egy blogot, melyen hiteles, szakmai, szakértői cikkeket találhatsz a legváltozatosabb témákban.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása