Az idei évben az adventi időszak december 2-ával veszi kezdetét. Szeretnénk egy picit körbejárni a történetét és egyes hagyományokat.
Az advent szó jelentése „eljövetel”, ez a felkészülés, remény időszaka. Ez az idő a várakozás jegyében telik, várjuk a fény, Jézus megszületését. Az adventi időszak karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal kezdődik – vagyis Szent András apostol napjához legközelebb eső vasárnappal - és karácsonyig tart. Ezzel a nappal három időszak veszi kezdetét: a keresztény egyházi év, a karácsonyi ünnepkör és az adventi időszak.
Adventi időszakra több hagyomány jellemző, többek között az adventi koszorú készítése. Ez a szokás 19–20. század óta él. Manapság általában fenyőágból készített kör alakú asztaldíszt csinálnak, melyet négy gyertyával díszítenek. Egyre inkább elterjedtek a saját kézzel készített koszorúk, melyek elkészítése kellemes családi program is. A gyertyák színe általában katolikus hagyomány szerint három lila - a bűnbánatot jelképezi – és a harmadik vasárnapra jutó rózsaszín - öröm vasárnapja. A koszorún levő minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet.
A másik hagyomány, mely, főként gyermekek várakozását fejezi ki, az adventi naptár, melynek története igen érdekes. Használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért egy játékot talált ki számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet közülük. Ez a kisfiú felnőve sem felejtette el ezt a játékot és üzleti vállalkozásba kezdett: olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, amelyek csak a kinyitás után váltak láthatóvá.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.