Evital

a tudatos egészség

Óvodai betegségek - mit tehetünk ellenük?

Kisgyermekkorban, közösségbe kerülés után, a gyakori megbetegedések miatt, a szülők sokszor kénytelenek távol maradni munkahelyüktől, hogy otthon ápolják gyermeküket. Statisztikák szerint 6 éves kor alatt átlagosan minimum 6 megfázás van évente egy gyermeknél és általában ez több mint 1 hétig húzódik. Ez teljesen normális, a gyermek nem immunhiányos, természetes, hogy közösségben, főleg a téli hónapokban gyakran betegek a gyerekek, viszont a szülőknek komoly megpróbáltatás a munkahely megtartása mellett a beteg gyermek ellátása.

ovoda_ok.png

Van azonban egy-két dolog, amivel gyermekünk ellenállóképességét támogathatjuk. Immunerősítés a szó klasszikus értelmében véve nem létezik, viszont sok tényezőről ismert, hogy gyengíti a szervezet védekezőképességét, ezek elkerülésével már nagyon sokat teszünk gyermekünk egészségéért. Ilyen gyengítő tényezők a kevés alvás, az egyoldalú, nem megfelelő táplálkozás, sok stressz, leterheltség, mozgáshiány és például a D-vitamin hiány is. Első körben tehát érdemes odafigyelni az elegendő alvásra, a megfelelő étrendre, a rendszeres testmozgásra, a játék, a jókedv fokozza az immunrendszer működését. D-vitamint télen mindenféleképpen, de akár egész évben is javasolt pótolni a gyermekeknél (csecsemőknél általában napi 400 NE, nagyobb gyermekeknél 800-1000 NE naponta, orvosi javaslattól függően).

Magyarországon minden téli időszakban felüti a fejét az influenzajárvány, ez ellen a legjobb védekezés az oltás beadatása, mely fél éves kortól már felvehető, a szülőknek is kifejezetten javasolt, így ők sem viszik haza a betegséget a gyerekeknek.

A diszbiózis, azaz a normál bélflóra egyensúlyának felborulása szintén kitettebbé teszi a szervezetet a megbetegedéseknek. Fontos a rostban gazdag táplálkozás, mely jót tesz a bélben élő jótékony baktériumok szaporodásának. Hasmenéses állapot után, vagy antibiotikum kezelés közben, illetve után érdemes probiotikum készítményt adni a gyermekeknek.

Vannak olyan nyomelemeket, vitaminokat tartalmazó szirupok, cseppek, melyek roboráló hatásúak, pótolják az esetleges hiányokat, így egy évben egyszer, kúraszerűen a téli szezon előtt elkezdve jótékony hatásúak lehetnek, de ne alkalmazzuk őket egész évben, ideális esetben, vegyes táplálkozással a gyermek elég vitaminhoz és ásványi anyaghoz jut ezek nélkül is.

Nemrégiben forgalomba került egy olyan orrspray is, mely egy karragén nevű anyagot tartalmaz, ami nedvesíti, bevonja az orrnyálkahártyát, illetve bevonja a bekerülő vírusokat is, így azok nem tudnak kötődni a nyálkahártya sejtjeihez és nem tudnak a sejtekbe bejutva fertőzést okozni. Nagyon ritkán előforduló egyéni érzékenységi reakciókon kívül nem észleltek semmilyen mellékhatást, a hatóanyag nem szívódik fel, helyileg fejti ki hatását a nyálkahártyán. Tiszta orrba kell fújni, fertőzések megelőzése céljából kb. napi 3x. Tartósítószert nem tartalmaz, így hosszú távon sem szárítja, károsítja a nyálkahártyát. Még nincs jelentős tapasztalat a készítménnyel kapcsolatban, de mivel mellékhatásai gyakorlatilag nincsenek, érdemes lehet kipróbálni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://evital.blog.hu/api/trackback/id/tr915485154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rólunk

Fontosnak tartjuk az egészséget és azt, hogy az egészség megőrzéséhez, vagy éppen eléréséhez tudatosan álljunk. Éppen ezért létrehoztunk egy blogot, melyen hiteles, szakmai, szakértői cikkeket találhatsz a legváltozatosabb témákban.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása